Edzőink

Edzőink

Edzőink

Edzőink

Kis Alexandra

Általában két végletből szokott indulni az edzői lét. Az egyik típus már gyerekkora óta sokat sportol, akár versenyszerűen is, innen kapja a sport iránti elhivatottságát. A másik típus pedig gyerekkorában túlsúlyos volt, nem szerette a mozgást, mert nem érték sikerélmények benne, vagy azért, mert nem megfelelő példát látott. Én az utóbbi csoportba tartozom.

Bár nem voltam elhízott gyerek, de egészen 18 éves koromig rendelkeztem túlsúllyal. Akkortájt kezdtem el megérezni a sport ízét és rákapni, de kisfiam születése után alakult ki bennem igazán a mozgás iránti szerelem. Nem is azért, mert túl sokat szedtem fel a terhesség során, hanem valahogy akkorra érett meg bennem a sportolni vágyó énem. 

Élveztem minden egyes aerobik órát, amelyen csak részt vettem. Mivel láttam magamon a fejlődést és óráról-órára éreztem, hogy még többet bírok, hatalmas lendületet kaptam, ezután ötlött fel bennem a gondolat, hogy ezzel foglalkozzak. 

Nem sokkal később be is iratkoztam az aerobik képzésre, amely elvégzése után még jobban bele akartam mélyülni a szakmába és elvégeztem a személyi edző képzést is. Onnantól kezdve pedig nincs megállás, tanfolyamról-tanfolyamra járok, hogy mindig felkészült és naprakész legyek, hogy a vendégeimnek a lehető legjobbat tudjam nyújtani.

Rendelkezem továbbá TRX tréner, Step Aerobic instruktor, DBands Instruktor képzéssel is, de ami a számomra legszeretettebb, az a Gerinctréner, a Pilates oktató és a Posztnatális tréner lét, ugyanis nagyon fontosnak tartom mind a prevenciót, mind pedig a még edzői kompetenciába tartozó (pl. izom diszbalanszból, nem megfelelő terhelésből, vagy ne adj isten traumából adódó, stb.) problémák kezelését.

Ezért személyi edzéseimen első körben mindig alaposan felmérem vendégeim állapotát és figyelembe véve az egyéni tényezőiket, a számukra legmegfelelőbb edzéstervvel kísérem és segítem végig edzéseiket.

Várok mindenkit szeretettel, aki tenni szeretne az egészségéért!

Tovább olvasom

Elérhetőségek

Telefonszám:
tel:06706282307

Tanulmányok

Fitness Akadémia – Aerobik sportoktató

Victory Fitness Hűvösvölgy

További edzőink

Zsírégető
Stretching & Mobility